Már 5500 begyűjtőpont a CCR REBAT hálózatában!
A CCR REBAT megújult logisztikai rendszerének (hatékonyabb hulladékbegyűjtés és új gyűjtőpontlétesítés), valamint a bevezetett informatív elemgyűjtőnek köszönhetően a CCR REBAT használt elem- és akkumulátor begyűjtő pontjainak száma 2010. év végén már meghaladta az 5500-at.
A hálózat kiépítésének még nincs vége! Idén januárban megérkeztek a CCR megújult arculatához illeszkedő gyűjtők.
Az új gyűjtők kihelyezésével 2011 - ben a CCR REBAT gyűjtőpontjainak számát 9000-re kívánja növelni.
Továbbra is várjuk azon társasházak, kereskedelmi egységek, intézmények jelentkezését, akik díjmentesen szeretnének hozzájutni a CCR REBAT gyűjtőihez, valamint díjmentesen kívánnak részt venni a szelektív hulladékgyűjtésben!
Lezárult a debreceni elemgyűjtő verseny
Véget ért a CCR REBAT Nonprofit Kft. és az A.K.S.D. Városgazdálkodási Kft. közös szervezésű debreceni elemgyűjtő versenye.
Nagy örömmel adhatjuk közre, hogy a két hónapos versenyben a résztvevő 15 debreceni iskola 140 osztálya összesen több mint 4.000 kg elemet gyűjtött.
Fontos kiemelni, hogy a versenyben ismét a legkisebb iskolások voltak a legeredményesebbek, akik ismét bizonyították, hogy a legifjabbak milyen fogékonyak a szelektív hulladékgyűjtésre, a környezetvédelemre.
Gratulálunk a helyezéseket elért osztályoknak és természetesen köszönjük minden osztály részvételét!
A versenyben
- első helyezést ért el a Kinizsi Pál Általános Iskola II/a. osztálya 462 kg;
- második lett a Kazinczy Ferenc Általános Iskola I/c. osztálya 403 kg;
- harmadik helyezést ért el a Hunyadi János Általános Iskola III/b. osztálya 267 kg gyűjtött elemmel.
Köszönjük az A.K.S.D. Városgazdálkodási Kft. lelkiismeretes, magas színvonalú szervezését!
A CCR REBAT Nonprofit Kft. székhelyének címe megváltozott!
Új címünk1027 Budapest, Csalogány u. 23-33.
CCR REBAT és a II. Ökonap Pázmándon
Idén ősszel második alkalommal került megrendezésre Pázmándon az Ökonap környezettudatos programsorozat a helyi óvodások és iskolások részére. A Fejér megyei településen az Önkormányzat és a tantestület is fontosnak tartja, hogy a gyermekek időben megtapasztalják környezetük szépségeit és megtanulják értékeit megóvni. E célból rendezik meg évről évre az Ökonapot. A meghívott cégek környezetvédelem számos területén dolgozó szakemberei tartottak szemléletformáló előadásokat. A gyerekek számára játékos tereptúra keretében a környezetünk védelmére irányuló feladatokat oldottak meg.
A rendezvényen támogatóként a CCR REBAT is részt vett. Társaságunk az elemek és akkumulátorok környezeti hatásairól mesélt az osztályoknak, a tereptúrán pedig egy állomáson az elemek és akkumulátorok szelektív gyűjtését gyakorolhatták a gyerekek játékos formában.
A legnagyobb elemgyűjtő verseny!
Hol volt, hol nem volt, volt egyszer 330 bölcsőde és óvoda és több mint 30.000 gyerek.
És ezek a bölcsődék és óvodák nem csak voltak, de most is megvannak, Budapesten találhatók és az odajáró sok-sok gyerek bölcs pedagógusa úgy gondolta, hogy tesznek a környezetükért, szelektíven gyűjteni a hulladékot jó és példamutató dolog és benevezték az intézményeiket a CCR REBAT és a Kiskert Környezetvédelmi Egyesület közös szervezésű elemgyűjtő versenyébe.
Az október 1-én induló 5 hónapos versenyben a gyerekek értékes tárgynyereményekért, valamint 1.300.000 Ft pénznyereményért gyűjtik a lemerült elemeket és akkumulátorokat.
A verseny során a gyerekek játékos formában azt is megtanulják, hogy a veszélyes anyagokat tartalmazó szárazelemeket, rádiótelefon, illetve egyéb hordozható akkumulátorokat a többi hulladéktól elkülönítve, szelektíven kell gyűjteni és vigyázni kell arra, hogy a bennük lévő káros anyagok ne kerülhessenek az élővizekbe, a talajba, mert azok ártalmasak lehetnek az emberi egészségre, a környezetünkre.
A CCR REBAT jónéhány partnere úgy gondolta, hogy a gyerekek mindennapjaikat töltsék el még szebb környezetben és új játékok társaságában, ezért a Black & Decker Hungary Kft., az Akkucenter Magyarország Kft., az Al-Ko Kft., az APIS Kereskedelmi Kft., a Hammy Toys Sport Hungária Kereskedelmi Bt., a Johnson&Johnson Kft., az On-Shore Kft. (Cellect), a Reader’s Digest Kiadó Kft. sok sok nyereményt, utalványt, állatkerti belépőt ajánlott fel, melyet a helyezést elérő intézmények kapnak meg a verseny lezárulta után.
És hogy a mese ne maradjon mese, a gyerekek anyukái, apukái, ill. a környezetükben élő felnőttek is gyűjteni fogják az elemeket, segítik a gyerekeket, hogy minél jobb helyezést érhessenek el.
Cívisváros? CCR? A.K.S.D.?
Akkor ismét elemgyűjtő verseny!
A CCR REBAT Nonprofit Kft. az A.K.S.D. Városgazdálkodási Kft-vel karöltve immár harmadik alkalommal indít hordozható elem- és akkumulátor-gyűjtő versenyt Magyarország második legnagyobb városában, Debrecenben!
A szeptember 20-án induló két hónapos versenyben a város iskolás osztályai vesznek részt és gyűjtik az elhasznált hordozható elemeket és akkumulátorokat.
Minden induló osztály nyereményben részesül!
Az első három helyezettet a CCR REBAT pénzjutalomban részesíti, melyet a tanulók tanulmányi kirándulásokra fordíthatnak, de valamennyi osztály céglátogatásokat és tárgynyereményeket is kap.
Látogasson vissza oldalunkra, a helyezetteket és az elért eredményeket közreadjuk!
Rövidfilm a rádiótelefon készülékek kezeléséről
A Vodafone Magyarország rövidfilmet készített társszervezetünkről, a CCR RELECTRA elektronikai hulladékkezelést koordináló szervezetről, partneréről, mely a Vodafone hálózatában begyűjtött használt rádiótelefonok, egyéb elektronikai berendezések és akkumulátorok begyűjtését, kezelését és hasznosítását végzi részére az ország egész területén. (230 begyűjtési pont) A Vodafone és a CCR közötti stabil partneri együttműködés Európa több országára is kiterjed.
A visszagyűjtés, kezelés és hasznosítás lépéseit bemutató rövidfilmet alább tekintheti meg.
A CCR REBAT 2010. évi elemgyűjtőhálózat fejlesztése
A CCR REBAT Nonprofit Kft. fennállása óta folyamatosan bővíti használt elem/akkumulátor gyűjtésére szolgáló gyűjtőpont hálózatát. Országos gyűjtőhálózatunkat - melyben megtalálhatóak közintézmények, óvodák és iskolák és rengeteg kiskereskedelmi egység is - 2010. évben a lakosság számára méginkább elérhető irányba kívánjuk fejleszteni 2000 új gyűjtőpont kialakításával. A fejlesztés keretén belül társasházak és irodaházak, illetve egyéb, a lakossághoz legközelebbi helyeken fogjuk ingyenesen kihelyezni elemgyűjtőinket, amelyek rendszeres ürítéséről szintén ingyenesen gondoskodunk. Ezen kezdeményezésünkhöz több közös képviseletet ellátó-, valamint társasházakat és irodaházakat üzemeltető cég is kapcsolódott már az elmúlt hónapokban. Tapasztalataink, és a lakosságtól érkező pozitív visszajelzések alapján az látható, hogy a lakosság érzékenysége a szelektív hulladékgyűjtésre egyre nő, ugyanakkor a lakosság döntő része még mindig nem akarja a távolabb található szelektív gyűjtőkig elvinni hulladékát, ha az több, mint 30 méterre található lakhelyétől. Azáltal, hogy olyan lehetőséget teremtünk, melynek keretében a lakossághoz közelebb visszük a használt elem/akkumulátor gyűjtőket, országos szinten mérhető visszagyűjtési hatékonyság-növekedést várunk.
A hálózatfejlesztés mellett évről évre egyre nagyobb hangsúlyt fektetünk a felnövő generációk környezetbarát szemléletformálásának erősítésére. Gyermekeink tudatformálását az évente megszervezésre kerülő használt elem/akkumulátor gyűjtőversenyek szervezésével az óvodákban és iskolákban is elő kívánjuk segíteni. Ezen a területen is elmondható, hogy minden évben nő a visszagyűjtésre kerülő használt elem és akkumulátor mennyiség.
Korábbi híreink között olvashatnak az sikeres elemgyűjtő versenyeinkről, és a 2010. évben bevezetésre kerülő új dizájnú elemgyűjtőnkről.
Lezárult az elemgyűjtő verseny
Véget ért a CCR REBAT és a Kiskert Környezetvédelmi Egyesület közös szervezésében bölcsödék és óvodák részére meghírdetett elemgyűjtő verseny!
A legkisebbek számára immáron második alkalommal szervezett verseny során októbertől-februárig a gyerekek több mint 2.000 kg elemet adtak át a szervezőknek.
Az összegyűjtött nagy mennyiség ismeretében látható, hogy a kis manócskákon keresztül a szülők is hathatósan részt vettek az elemek gyűjtésében.
Örömmel tapasztaltuk, hogy a szülők gyermekeiket támogatva a versenyben fokozottan figyeltek arra, hogy a veszélyes anyagokat tartalmazó áramforrások a szelektív gyűjtés keretében kerüljenek hozzáértő kezekbe. Ezzel pedig példát mutattak gyermekeiknek, mely végeredményben az akció egyik fontos célja is volt.
Fontos kiemelnünk, hogy a legjobb eredményeket elért intézmények mind bölcsődék. Ezzel igazolva látjuk azon elgondolásunkat, hogy a környezettudatos nevelést nem lehet elég korán kezdeni, hiszen a legkisebbek a legfogékonyabbak.
Annak érdekében, hogy a versenyben a kisebb és a nagyobb létszámú intézmények is egyenlő eséllyel vegyenek részt, az átadott mennyiségeket a szervezők minden esetben kg/fő egységre számították át, mely alapján az alábbi végeredmény született. Az első 5 helyezést elért bölcsődének a szervezők tárgynyereményeket (kerti játékokat), valamint kertészetben beváltható utalványokat adtak át.
Első helyezést ért el a Mártírok utcai bölcsőde összesen 315 kg begyűjtött elemmel, mely 6,4 kg/fő mennyiséget jelentett.
Második helyen végzett a Mázoló utcai bölcsőde összesen 430 kg begyűjtött elemmel, mely 4,3 kg/fő mennyiséget jelentett.
A versenyben harmadik helyezést ért el a Simon Bolivar utcai bölcsőde összesen 282 kg begyűjtött elemmel, mely 2,2 kg/fő mennyiséget jelentett.
Negyedik helyezést ért el az Ady utcai bölcsőde, összesen 276 kg begyűjtött elemmel, mely 1,8 kg/fő mennyiséget jelentett.
Ötödik helyezést ért el a Karácsony Sándor utcai bölcsöde összesen 176 kg begyűjtött elemmel, mely 1,3 kg/fő mennyiséget jelentett.
A gyerekeknek, pedagógusoknak szülőknek, támogatóknak köszönjük a részvételt!
Ha úgy gondolja 1 kg elemet összegyűjteni nem is olyan nagy dolog, csinálja a gyerekek után és legközelebb vegyen Ön is részt elemgyűjtő versenyünkben!
Képek a díjátadásról:
Már igényelhető a CCR REBAT új hordozható elem/akkumulátor gyűjtője

A CCR REBAT Nonprofit Kft. ismét nagy lépést tesz 2010-ben a hulladékká vált hordozható elemek és akkumulátorok begyűjtés ének érdekében!
Korábbi hírünkben már beszámoltunk arról, hogy az RLG (Reverse Logistics Group) cégcsoport új nemzetközi weboldalt indított (www.ccrrebat.com), ahol többek között a CCR saját fejlesztésű, több európai országban - köztük Magyarországon is – igényelhető használt elem és akkumulátor gyűjtőkről is olvashatnak.
Cégünk a korábbi évekhez hasonlóan tovább kívánja bővíteni hordozható elem/akkumulátor begyűjtő hálózatát. Ezért 2010-ben több ezer új gyűjtőpontot kíván létesíteni annak érdekében, hogy a lakosság minél szélesebb körében elérhetővé tegye a szelektív hulladékgyűjtést.
Továbbra is várjuk mindazon kiskereskedelmi egységek jelentkezését, amelyek hordozható elemet és akkumulátort forgalmaznak és ezáltal kötelező elemgyűjtővel rendelkezniük!
Tisztelt Partnerünk!
Szíves figyelmébe ajánlom az RLG (Reverse Logistics Group) cégcsoport új nemzetközi weboldalát (www.ccrrebat.com), melyen a CCR elem/akkumulátor hulladékkezelési szolgáltatásait mutatja be. A weboldalon hasznos információkat találhat a CCR REBAT nemzetközi szolgáltatásairól, olvashat az eddig elért sikerekről, valamint a jövőben megvalósítandó célkitűzésekről is.
A weboldalon megtalálható továbbá a CCR új, saját fejlesztésű használt elem/akkumulátor gyűjtője, melyet a jövőben több országban, köztük Magyarországon is igénybe vehet a lakosság használt elem/ akkumulátor hulladékainak leadása céljából.
Újabb elemgyűjtő verseny az óvodákban
A környezettudatos gondolkodás erősítésének érdekében a CCR REBAT Nonprofit Kft. a Kiskert Környezetvédelmi Egyesülettel közös szervezésben immáron második alkalommal indított elemgyűjtő versenyt budapesti óvodások részére.
Az október végén indult három hónapos versenyben az óvodások értékes ajándékokért gyűjtik az elhasznált elemeket.
Nagy örömünkre szolgál, hogy idén még több intézmény vesz részt a versenyben. A résztvevő óvodák számának ismeretében bizonyosak vagyunk abban, hogy a gyerekek a tavalyi begyűjtött mennyiséget is meghaladva idén még nagyobb mennyiségű elemet adnak át az akció lezárultával társaságunknak.
A verseny keretében a gyerekek játékos bemutató foglalkozásokon tanulhatják meg a szelektív hulladékgyűjtés fontosságát, kaphatnak környezetvédelmi ismereteket.
Újabb cikk a CCR-ről a Hulladéksors szeptemberi számában!
A Hulladéksors szakmai folyóirat 2009. szeptemberi számában ismét egy egyoldalas cikk olvasható társaságunkról, a "Tovább erősít a CCR" címmel!
Ajánljuk figyelmükbe a Hulladéksors folyóiratot, melyben a CCR-ről megjelent cikk ide kattintva elolvasható
Az Öko-Hungária Nonprofit Kft. az RLG társult tagja lett!
2009. szeptemberétől az Öko-Hungária csomagolóanyag koordináló szervezet a Reverse Logistics Group társult tagja, az év végéig teljes jogú tagjává válik, melynek eredményeként a 2010. év elején felveszi a Vfw REPACK nevet, ami Európa szerte egységesen az RLG csomagolóanyag hulladékkezelés koordinációját jelzi.
Az egyesülés végeredményeként a CCR Magyarország a jövő évtől egyedülálló módon valóban egyablakos formában kínálja szolgáltatásait az elektromos és elektronikai berendezések, az elemek/akkumulátorok, valamint a csomagolóanyag termékkategóriákban.
Az egyablakos "one-stop-shopping solution" szolgáltatás révén partnereink egyszerűen, gazdaságosan, kevés adminisztrációval, hatékony kommunikációval és nem utolsó sorban a már megszokott szakmai támogatás mellett tehetnek eleget kötelezettségeiknek, ahogy azt az alábbi tájékoztatónk is jól szemlélteti.
Újabb cikk a CCR-ről a Hulladéksors áprilisi számában!
A Hulladéksors szakmai folyóirat 2009. áprilisi számában újabb egyoldalas cikk jelent meg társaságunkról a "CCR sikeres első éve Magyarországon" címmel! Ajánljuk figyelmükbe a Hulladéksors folyóiratot, melyben a CCR-ről megjelent cikk ide kattintva elolvasható!
Használt mobiltelefon és akkumulátor gyűjtési akció a Gorilla évének jegyében!

A 2009-es év a természetvédelem szempontjából a Gorilla éve. Ennek jegyében a Fővárosi Állat- és Növénykert a CCR Magyarország Kft. és a Vodafone Magyarország Zrt. közreműködésével közös használt mobiltelefon és akkumulátor gyűjtési akciót szervezett.
Az akció célja, hogy a visszagyűjtött mobiltelefonokkal és akkumulátorokkal hozzájáruljunk a megnövekedett nyersanyagszükséglet csökkentéséhez, és ezáltal a gorillák számára is nélkülözhetetlen élőhelyek megmentéséhez.
A Fővárosi Állat- és Növénykertben két helyen is várják az elhasznált mobiltelefonokat és akkumulátorokat. Az egyik gyűjtőpontot a főbejárat mellett, a másikat a gorillaházban találhatják meg a környezettudatos látogatók.

A Vodafone Magyarország is a CCR REBAT mellett döntött!
2009 évtől a Vodafone Magyarország is a CCR REBAT szolgáltatását veszi igénybe akkumulátor hulladékkezelési kötelezettsége szakszerű teljesítéséhez.
A Vodafone és a CCR kapcsolata nem új, hiszen Magyarországon kívül Németországban is szoros az együttműködés a két társaság között. Magyarországon eddig az elektronikai hulladékkezelési kötelezettség valós teljesítésében volt együttműködésünk. 2009-től már a Vodafone is a CCR egyablakos szolgáltatását veszi igénybe, melynek keretében elektronikai és akkumulátor hulladékkezelését egy kapcsolati ponton keresztül teljesíti és mindkét adatszolgáltatását is a CCR NET online-rendszerben teszi meg egy bejelentkezéssel. CCR szolgáltatásai 2009-ben tovább bővülnek, ezzel együtt a CCR NET továbbfejlesztése folytatódik több új funkció bevezetésével. A Vodafone csatlakozásával a CCR REBAT koordináló szervezet országos elem/akkumulátor begyűjtő hálózata is bővült, hiszen partnerünk hálózata újabb 300 kiemelt hatékonyságú begyűjtő pontot jelent.
A CCR REBAT Nonprofit Kft. a terveknek megfelelően továbbfejlődött: minden partner szerződést hosszabbított és új partnerek csatlakoztak!
A CCR REBAT Nonprofit Kft, mint elemek és hordozható akkumulátorok hulladékkezelését koordináló szervezet, társszervezetéhez (CCR RELECTRA Nonprofit Kft, elektronikai berendezések hulladékkezelése) hasonlóan nagyon sikeresen zárta a 2008. évet, a kitűzött terveknek megfelelően továbbfejlődött.
A két koordináló szervezet 2008. év során jelentősen támogatta egymás tevékenységét, és ezáltal komplex szolgáltatást tudott nyújtani partnereinek. A társaság partnerei részére előírt begyűjtési és hasznosítási előírások teljesítése mellett a CCR REBAT jelentős fejlődésen ment keresztül.
Külön szeretném kiemelni, hogy a CCR minden partnere megújította szerződését a következő évekre.
2009. évtől partnereink között üdvözölhetjük a Vodafone Magyarország Zrt-t, a Black & Decker Hungary Kft-t, az Ingram Micro Magyarország Kft-t, a CHS Hungary Kft-t, a HRP Hungary Kft-t, a BSC Kft-t, a Humansoft Kft-t, a Hyundai Mobile Magyarország Kft-t, valamint a Schlecker országos drogéria hálózatot.
Célunk a jövő évben is partnereink magas színvonalú, társaságunktól már megszokott támogató kiszolgálása, mely során irodánk munkatársai továbbra is állnak mindenki rendelkezésére.
A CCR REBAT 2009. évi legfontosabb tervei között - a partnerek kiszolgálása mellett - a begyűjtő hálózat fejlesztése szerepel, mely során meglévő szerződésünk alapján folytatjuk a CBA üzletek gyűjtőkonténerrel történő felszerelését, valamint átvesszük a Vodafone országos gyűjtő hálózatának szakszerű kezelését. Célunk, hogy egyre több helyszínen találkozzanak CCR konténerrel.
Zsifkovits András
ügyvezető igazgató
Lezárult a "Gazdálkodj akkusan" elemgyűjtő verseny!
Végéhez érkezett a CCR REBAT Nonprofit Kft. és az A.K.S.D. Városgazdálkodási Kft. közös szervezésében megrendezett elemgyűjtő verseny! Debrecen és környékén az iskolások a nyár elején meghirdetett és a tanév első három hónapjában zajló verseny keretében összesen 1,5 tonna elemet gyűjtöttek! Nagy örömmel számolunk be arról, hogy a versenyben az általános iskolák legkisebb gyerkőcei is nagyon szépen szerepeltek, mindössze 1 kilogramm gyűjtött elemmel maradtak le a képzeletbeli dobogó legfelső fokáról.
A versenyben a legjobb helyezéseket az alábbi osztályok érték el:
- 1. helyezett az Erdey-Grúz Tibor Vegyipari Szakközépiskola 12/C osztálya, 241 kg gyűjtött elemmel!
- 2. helyezett a Kazinczy Ferenc Általános Iskola 1/C osztálya 240 kg gyűjtött elemmel!
- 3. helyezett a József Attila Általános Iskola 7/B osztálya 172 kg gyűjtött elemmel!
A CCR REBAT Nonprofit Kft. ezúton is köszöni minden a versenyben résztvevő osztály jelentkezését és a gyűjtésben való részvételét, és gratulálunk az elért eredményekhez!
Köszönjük az Akkucenter Magyarország Kft. és az A.K.S.D. Városgazdálkodási Kft. együttműködését az idei elemgyűjtő verseny megrendezésében.
Képek a begyűjtött elemekről:
2008. szeptemberében két új -az elemeket és az akkumulátorokat érintő- jogszabály lépett életbe!
Az elemek és az akkumulátorok hulladékainak visszavételéről szóló 181/2008 (VII.8.) kormányrendelet, mely pl. a gyártói kötelezettségeket írja elő -és amely a 109/2005 (VI.23.) kormányrendeletet váltja fel- 2008. szeptember 26-án lépett hatályba.
Az elemek és akkumulátorok, illetve hulladékaik kezeléséről szóló 21/2008 (VIII.30.) KVVM rendelet - mely a 9/2001 (IV.9.) KöM rendeletet váltja fel - pedig 2008. szeptember 1-én lépett hatályba.
Javasoljuk a jogszabályok áttanulmányozását, hogy mindenki aki az elemekkel, akkumulátorokkal valamilyen formában (gyártó, kereskedő, felhasználó) kapcsolatba kerül tisztában legyen jogaival és kötelezettségeivel!
Cikk a CCR-ről a Hulladéksors szeptemberi számában!
A Hulladéksors szakmai folyóirat 2008. szeptemberi számában egyoldalas cikk olvasható társaságunkról, a "CCR Magyarországon" címmel! Ajánljuk figyelmükbe a Hulladéksors folyóiratot, melyben a CCR-ről megjelent cikk ide kattintva elolvasható!
Cégnév- és társasági forma változás!
A CCR REBAT Nonprofit Kft. cégneve és társasági formája megváltozott! Tevékenységét társaságunk ezután CCR REBAT Nonprofit Kft. néven folytatja!
A társasági forma megváltoztatását a Gazdasági társaságokról szóló 2006. évi 4. törvény 365.§-a tette szükségessé, míg a CCR nemzetközi cégcsoporthoz való csatlakozás eredményeként vette fel társaságunk a CCR REBAT nevet, mely név Európa közel 20 országában ismert, elismert és jelzi azonos módon – ahol a CCR csoport jelen van – a CCR szolgáltatását a gyártók/forgalmazók akkumulátor hulladékkezelési kötelezettségének teljesítése céljából nyújtott szolgáltatások terén.
A Cégbíróságra 2008. július 25. napján elektronikus úton benyújtott változás-bejelentési kérelem tartalma a benyújtást követő 30. napon automatikusan vált bejegyzetté.
A koordináló szervezet egyéb cégadatai nem változtak!
Elemgyűjtő verseny. Újratöltve!

Újra elemgyűjtő verseny indul! Az A.K.S.D. Városgazdálkodási Kft.-vel közösen szervezett, szinte hagyománynak minősülő elemgyűjtő verseny keretein belül idén nem csak elemeket és akkumulátorokat gyűjthetnek értékes nyereményekért Debrecen és környéke több mint 40 iskolájának diákjai, hanem egyúttal használt mobiltelefonokat is, melyek a CCR RELECTRA Nonprofit Kft. kezelésébe kerülnek. A verseny részletei az A.K.S.D. Kft. oldalán tekinthetők meg.
A CBA Kereskedelmi Kft. és a CCR REBAT Nonprofit Kft. megállapodásával megkezdődik az elemgyűjtő edények kihelyezése a CBA lánchoz tartozó kiskereskedelmi élelmiszer üzletekben.
A megállapodás értelmében az Áruházlánc a cég filozófiájának megfelelően a környezetvédelmi jogszabályok teljes körű figyelembevételével kíván gondoskodni arról, hogy a Kereskedőknél a szárazelemek, hordozható akkumulátorok az előírtak szerint, rendezett körülmények között kerülhessenek visszavételre.
A Kht. 2007. szeptember-októberében száz, hetven négyzetméternél nagyobb alapterületű CBA üzletben* helyez ki elemgyűjtő edényzeteket (az edényzetek 15, 20 és 80 literes változatban kerülnek ki, fényképeik és méreteik a cikk alján megtalálhatóak). A gyűjtőhálózat kiépítése fokozatos, a gyűjtésben egyelőre nem érintett kisebb üzletek tulajdonosait kérjük, legyenek türelemmel, hálózatunkat igyekszünk a lehető leggyorsabb ütemben fejleszteni.
A 2007-ben érintett CBA üzeletek tulajdonosait** (lásd táblázat) levélben értesítettük arról, hogy a gyűjtés megkezdésének feltétele az Akkumulátor begyűjtési szerződések aláírása. Amennyiben a szerződés nem érkezett meg, vagy hibás adatokat tartalmaz, kérjük, hogy mielőbb vegyék fel a kapcsolatot munkatársainkkal!
Köszönettel,
CCR REBAT Nonprofit Kft.
tel.: +36 1 412 0804
mobil: + 36 20 321 5111
e-mail: info@ccrmagyarorszag.hu
a 2007-es gyűjtésben érintett vállalkozások (kérjük, vegyék föl a velünk a kapcsolatot!)
Hulladékkezelők a globális felmelegedés ellen
Live Earth a Városligetben 2007.07.07.
Az CCR REBAT Nonprofit Kft. és az CCR REBAT Nonprofit Kft. az ÉAI Magyarország Kht.-val karöltve főtámogatói és főszervezői voltak a klímaváltozás elleni kampány budapesti rendezvényének.
A budapesti Live Earth rendezvény szervezői szerint Magyarország is profitálhat abból, ha figyelemmel követi a nemzetközi rendezvényeket és koncertsorozatot követő SOS kampányt. A szervezők célja, hogy a rendezvény, és az azt követő kampány égisze alatt a magyar tudományos élet, a közigazgatás, és a gazdaság szereplői a lakossággal összefogásban tegyenek a klímaváltozással kapcsolatos problémák megoldásáért, és az emisszió csökkentéséért.
A szombati városligeti egész napos programon hosszabb rövidebb időre jó néhány látogató letáborozott, hogy élvezze a kitűnő minőségben közvetített hang és képanyagot. A program ideje alatta látogatók meghallgatták magyarra fordítva is azokat a hétköznapi jótanácsokat, amelyek az energiafogyasztásunk csökkentéséhez, egy kisebb "ökológiai lábnyom" kialakításához szükségesek. Az esti órákban a már kellemesebb, hűvösebb napozó réten nagyobb létszámú nézőközönség szórakozott.
A szervezők meghívására Mika János, a Meteorológiai Intézet osztályvezetője egy-egy rövid beszélgetésben ismertette a klímaváltozásról szóló tudományos eredményeket, és azok magyar vonatkozásait. Cseh László úszó olimpiai bajnok is csatlakozott a klímavédőkhöz. Az MTV1 riportereinek és a rendezvény résztvevőinek beszélt arról, hogy ő is fontosnak tartja, közösen lépjünk fel a globális felmelegedés ellen, és ha éppen nem használja, ő is kikapcsolja a számítógépét. Antal Z. László akadémikusa Klímabarát település projektről számolt be. Az MTA Szociológiai Intézetének munkatársa a Klímaváltozással foglalkozó kutatóműhely vezetőjeként érdekes adatokat közölt arról, miért is olyan nehéz megváltoztatnunk azokat a fogyasztási szokásokat, amelyek előidézik a klímaváltozást, és mik azok a lokális akciók, amelyekkel csökkenthetjük a változással együtt jelentkező társadalmi és ökológiai problémákat.
A városligeti rendezvény jelentősége elsősorban az, hogy nyilvánosságot szerezzen a felmelegedéssel kapcsolatos aktuális kérdéseknek. A Live Earth-höz kapcsolódó programnak figyelemfelkeltő szerepe van, céljuk, hogy felrázzák, megmozgassák a magyar közvéleményt.
A CCR REBAT Nonprofit Kft. részt vesz abban a széleskörű környezetvédelmi együttműködésben, amely 10 nyári fesztivál ideje alatt szervez szelektív hulladékgyűjtést és zöld tájékoztató programot.
A program részeként a CCR REBAT Nonprofit Kft. szelektíven gyűjti az elemeket, akkumulátorokat minden helyszínen, többek között a Balatonsound, a Balatone, a Volt, az Efott, és a Sziget rendezvényein.
A GP akkumulátorok magyarországi forgalmazója, a Ramiris Rubin Zrt. segítségével a "zöld-info" sátorban akkumulátor kölcsönzésre, és töltésre kapnak lehetőséget a látogatók. Az érdeklődők egyúttal tájékoztatást kaphatnak a szelektív gyűjtés előnyeiről, lehetőségeiről, és a hulladékhasznosítás kulisszatitkairól. A program része a tájékoztatás, nevelés és a szelektív gyűjtés népszerűsítése.
Iskolai elemgyűjtési verseny 2006/2007
A CCR REBAT Nonprofit Kft. Szekszárdon, Pécsett, és a néhány Pécs környéki kistelepülésen szervezett elemgyűjtési versenyt kis-, és középiskolások számára. A versenyben résztvevő iskolák mindegyike kapott egy-egy ajándékcsomagot, amelyet a legsikeresebb osztályok vehettek át. Az összesített verseny végső győztese a ............ Általános Iskola 3.b. osztálya lett, akik egy budapesti osztálykiránduláson vettek részt.
Köszönjük a részvételt minden kedves közreműködő iskolásnak és tanárnak! A nagy sikerre és érdeklődésre való tekintettel megígérjük, hogy hamarosan újraindítjuk a versenyt. Az elemeket addig is kérjük szelektíven gyűjteni!
Az ajándékcsomagok "Gazdálkodj Akkusan" feliratú pólói nagy sikert arattak a résztvevők körében. Ezúton is köszönet a pólók elkészítését támogató partnereinknek (Kika, 3M. Gp/Ramiris, Opel Gombos, Cellect).
Elemgyűjtési verseny 2007/2008
A CCR REBAT Nonprofit Kft. és az AKSD Városgazdálkodási Kft. közös akciójaként 2007 szeptembertől Debrecenben és környékén 54 iskolában szervezünk elemgyűjtési versenyt.
Az iskolák mindegyikének van már saját elemgyűjtő edénye, de a verseny ideje alatt az osztályok külön-külön gyűjtik és mérik majd le a használt elemeket. Az osztályok közül az első 5 helyezett kap majd jutalmat, a fődíj egy egynapos osztálykirándulás.
















